Full-AutoAjánlatok és akciók

Aktuális ajánlataink

11.07.2024Ajánlatok és akciók

Díjmentes cserekerékpár a szerviz idejére!

ŠKODA Go! szerviz cserekerékpár programunk keretében díjmentesen igénybe veheti kerékpárunkat, míg autóját szervizelik vagy javítják. Akár a munkahelyére kíván eljutni vagy ha a környéken szeretne kicsit kikapcsolódni (Vekeri tó és környéke), tökéletes megoldás a SKODA cserekerékpár. És nem utolsó sorban környezetkímélő!
skoda cserekerékpár

A ŠKODA eddig is nagy hangsúlyt fektetett a környezet védelmére többek között a környezetkímélő modellek gyártása révén és ennek a programnak is ez az egyik célja.

A környezet megóvása mellett jelentős szerepet játszik az is, hogy a ŠKODA története a kerékpárral kezdődött, amikor a cseh márka alapítói elkezdtek kerékpárokat gyártani. A kerékpár a mai napig fontos szerepet játszik a ŠKODA életében, ugyanis 2004 óta a Tour de France hivatalos partnere.

Több mint 120 évvel ezelőtt a ŠKODA kerékpárgyártó vállalatként született meg. A két kerék iránti szerelmünk azóta sem lankadt. Számos különböző kerékpáros eseményt és körversenyt szponzorálunk egész évben.

Azt szeretnénk, hogy a lehető legtöbb ember élje át a bringázás boldogságát, hogy minden kerékpáros időtöltéshez közel, közelebb és a legközelebb hozzuk őket. Akár versenykerékpáros vagy, akár soha nem pattantál még nyeregbe, szeretnénk segíteni neked elkezdeni az életet két keréken.

 We love cycling


Fedezzen fel további híreket

  • Új Skoda Epiq
    Újdonság a Škodától01.06.2026

    10 millió forint alatt érkezik majd a Škoda új elektromos SUV-ja

    Magyarországon is megkezdődött az új, tisztán elektromos Škoda Epiq bevezetése. A modellcsalád belépő változata 9 899 000 forintos indulóárral érkezik majd a hazai piacra.

    További információ
  • Skoda infotainmnet rendszer bővítése
    Újdonság a Škodától21.05.2026

    A Škoda az akkumulátoros elektromos járművek infotainment rendszerét AirConsole-lal, Škoda Play-jel és Spotify-jal bővíti

    Škoda frissítette tisztán elektromos Enyaq (4.0-s vagy újabb szoftververzióval) és Elroq modelljeinek infotainment rendszerét, új fedélzeti szórakoztató funkciókkal bővítve a kínálatot.

    További információ
  • Napelemes rendszer
    Innováció13.04.2025

    Napelemes rendszer telepítése a Full-Auto Kft. telephelyén

    További információ